A kosarad jelenleg üres!

VIP

Világirodalmi paródiák

VIP, mint kiemelten fontos személyek: Shakespeare, Dante, Beckett vagy Hemingway. VIP, mint a világirodalom legjelentősebb műveinek paródiája. VIP, mint egy sziporkázóan humoros kötet címe, amely 20 (+ 3) jelentős irodalmi alkotás stílusparódiáját gyűjti össze. Akad köztük eposz, antik versforma, tanmese, dráma, verses mese, regényfolyam és novella. Megismerhető belőlük Homérosz, Anakreón, Platón, Ezópus, Dante, Petrarca, Puskin, Gogol, Proust vagy Borges legmarkánsabb írói stílusjegye. VIP, mint a húsz legfontosabb kötelező olvasmány, vagyis a humornak lekötelezett, azaz lebilincselő paródia.


Olvass bele!
Részlet a műből:

 

(...)
Irodalmi receptek szellemi gourmand-oknak

Coelho-torta,
avagy
kis konyhai alkímia

Santiago azt álmodja, hogy tortát eszik. Miután felébred, úgy dönt, hogy megvalósítja álmát. Elindul beszerezni a hozzávalókat. Útközben találkozik Melkhizedekkel, a Főszakácsmesterrel, akitől megtudja: „Ha akarsz valamit, a Mindenség összefog, hogy kívánságod megvalósítsd.” Persze csak akkor, ha szívből jön. Santiago szívből kíván egy tortát. Melkhizedek azt is mondja neki, törekedjen arra, hogy a Személyes Tortáját süsse és ne másét. A fiú elindul a Tortakészítés útján. Átkel a tejtengeren, aztán a nagy margarinhegyek mellett visz az útja, végezetül átkel a lisztsivatagon. A sötét kakaóportól nem lát tisztán, de az öreg Melkhizedek mindig ott van vele. Akkor is, ha nincs. Időnként hallja, ahogy beszél hozzá. „Minden meg van írva a Nagy Szakácskönyvben.” A fiú követi utasításait. Útközben megtanulja, mi az az alkímia, avagy hogyan lesz a cukorból, lisztből, tojásból, kakaóból Torta. És a Torta hogyan alakul át az emberben Szerelemmé. Vagy bármivé. A Kedvező Kezdet utáni Akadályokon keresztül eljut a Nagy Próbatételig. Vajon-e milyen-e lesz-e? Legyőzi fél elméjét. „Nem piskóta!”, hallja Melkhizedek hangját, és tudja, hogy most már ő is csodákra képes. Pillanatok alatt kész is a Személyes Tortája. Kinyitja a hűtő ajtaját, hogy hideg helyre tegye. Ott áll egyik kezében a Tortával és nem hisz a szemének. A hűtőben már ott a kész Torta. „Megmondtam – hallja Melkhizedek hangját –, a Mindenség összefog, hogy kívánságod megvalósítsd.” Ha ezt tudtam volna – mondja Santiago –, inkább a szobában olvastam volna Coelho legújabb könyvét.
De ez „Meg volt írva”.

* * *

GOGOL
A fan

Augusztus harmincadikán különös eset játszódott le Pétervárott. Nyávocska Jekatyerina, az államtanácsos felesége a szokottnál is később ébredt. Dél is elmúlt már, amikor lerúgta magáról takaróját, hogy a fülledt melegben megszabaduljon az éjjeli kipárolgástól. Kéjesen nyújtózott egyet, s a nagy hőségben széttárta formás combjait. Oly ritkán adódott alkalma, hogy feltárja igazi valóját – ha nem is a világnak, legalább saját magának –, hogy most, amikor erre lehetősége nyílt, azonnal megtette.
De pontosan abban a pillanatban, hogy végre szabadnak érezte magát, hirtelen kinyílt a szoba ajtaja, és akkora huzat keletkezett, hogy Nyávocska Jekatyerina fanja önállósította magát, s egy szempillantás alatt kirepült a nyitott ablakon.
Az eset olyan gyorsan játszódott le, hogy maga Nyávocska Jekatyerina is csak órákkal később vett tudomást a dologról.
Ugyanabban az időben a Balsój Plósagy cukrászdájának teraszán ült Akárkij Akárkijevics a legszélső asztalnál egy pohár víz mellett. A többi asztalnál pirospozsgás, pufók arcú urak ültek sudár termetű, karcsú hölgyek társaságában. Akárkij Akárkijevics kortyolt egyet a vizéből, és hunyorogva a nap felé nézett. „Abból legalább nekem is ugyanannyi jut, mint nekik” – gondolta magában. „Sőt!” – vakarta meg akaratlan a kobakját.
Ha bárki ebben a pillanatban Akárkij Akárkijevicsre nézett volna, arcán némi elégtételt fedezhetett volna fel. De Akárkij Akárkijevicsre még az a kutya sem volt kíváncsi, amelyik épp az imént szaladt el a Nóvíj sugárút irányába.
Egyvalaki mégis volt, aki érdeklődött Akárkij Akárkijevics iránt. Akárkij Akárkijevics. Most, hogy érezte, valaki számára mégiscsak fontos, enyhe fölényt kezdett táplálni a teraszon ülők iránt. Mert míg az erőtől duzzadó fiatal rendőrnek dús haja, a duzzadó pénztárcájú vén méltóságoknak drága parókája megakadályozza, hogy úri fejüket a napsugarak simogassák, addig ez Akárkij Akárkijevics esetében egyáltalán nem áll fent. Akárkij Akárkijevics ugyanis teljesen kopasz volt. Egyébként érdektelenül tar fejét azzal a büszkeséggel – mása se volt neki – emelte magasba, hogy a Csorníj Krémes cukrászdában mégiscsak az ő fejére esik a legtöbb fény.
Egy ideig elégedett volt helyzetével, s beérte azzal, amit adott számára a sors: kis félreeső helyet a cukrászda teraszán, kis fényt és egy kis vizet.
De mindez nem sokáig tartott. Történt, hogy egy idő után égetni kezdte a kobakját a nap. Hűvös fölénye elillant, s perceken belül a düh forró hullámait érezte arcán. Akárkij Akárkijevicsnek kezdett felforrni az agyvize. Eszébe jutottak megaláztatásai. Hogy a hivatalban mindig előre kell köszönnie, ráadásul válaszra sem méltatva átnéznek rajta, mintha csak a pétervári levegő egy darabkája volna. Hogy ebben az életben már semmi reménye arra, hogy valaha is révbe ér, előléptessék, magas fizetése legyen, amiből eltarthat egy szép, takaros feleséget, akire egész életében vágyott.
A nap – ez a cári rendszerben egyetlen demokratikus intézmény – egyre jobban tűzött. Akárkij Akárkijevicsnek eszébe jutott legnagyobb csalódása. Még az Avítt sugárúton történt évekkel ezelőtt, hogy rámosolygott egy ismeretlen nő. Akárkij Akárkijevics visszamosolygott, mire a hölgy szélesre tárta karját. Erre ő is. A nő azonnal elindult felé és átölelte. De nem ám Akárkij Akárkijevicset, a szürke öltönyös kishivatalnokot, hanem az éppen mögötte álló magas rangú tisztet, oldalán karddal.
Akárkij Akárkijevicsnek felforrt az agyvize, mire elöntötte a düh. Sárga irigységgel nézte a cukrászda teraszán ülő tiszteket, rendőrfelügyelőket, állami méltóságokat. Legszívesebben egyenként megfojtotta volna őket abban a pohár vízben, ami előtte állt az asztalon. [...]


Bővebben
  • Hozzászólások0 hozzászólás
  • Mondd el a véleményed!