A kosarad jelenleg üres!

Teleki Blanka

„Blankának boldognak kell lennie, azt akarom, hogy boldog legyen!” – rendelkezik unokája jövőjéről apai nagyanyja, Teleki Mária grófné. „A boldogságát keresi? Hát ez miféle újmódi hóbort? Létezik lány számára a családon kívül is boldogság?” – értetlenkedik az édesapa, Teleki Imre gróf. „Azt akarom, hogy önálló ember légy!” – inti anyai nagynénje, Brunszkvik Teréz grófnő.
Melyik utat választja Teleki Blanka?  A nehezebbiket, amely végül Kufstein börtönébe vezet. Jól látja ifjú rajongója, Vasvári Pál: „Ez az asszony: ember! Ember, akinek akarata, célja van.”

OLVASS BELE!

Részlet a regényből:


Brunszvik Teréz érdeklődve nézett az íróasztalán fekvő levelek között egy hét pecséttel lezárt fehér borítékot. A lila tintával írt szálkás betűk ismeretlenek voltak, de ez még nem lepte volna meg, hiszen gyakorta kapott idegenektől levelet. Csak a hét hatalmas, sötétzöld pecsét keltette fel figyelmét, alig fért rá a szokásosnál nagyobb borítékra. És mialatt elsőnek a sokpecsétű levél után nyúlt, elmosolyodva gondolta, hogy írója mindenesetre elérte: elsőnek olvassa el levelét.
„Kedves Teréz sógornőm!”- így kezdődött a levél, Teréz most még jobban elcsodálkozott. Sógora, Teleki Imre fordul hozzá levélben, húsz esztendő alatt először. Mi történhetett a különc gróffal, hogy felkeresi soraival? Hiszen az elmúlt húsz évben felesége családja nemigen érdekelte, és amennyire lehetett, feleségét is igyekezett távol tartani a „Brunszvikok”-tól. Szegény kis Lotti, aki férjhezmeneteléig gyengéd gyerek és testvér volt, amióta elkerült a vad, kietlen pusztaságba, zord, erőszakos férje mellé, csak annak engedelmeskedett. Teleki Imre pedig nem óhajtott felesége családjával szorosabb érintkezést. Amikor Lotti első gyermekét várta, már hónapokkal előre kérte két nővérét, Terézt és Jozefint, jöjjenek el hozzá, legyenek mellette, és Teréz legyen a gyermek keresztanyja. Terézés Jozefin örömmel vállalkozott    a nagy útra. Jozefin, aki nemrég jutott özvegységre, egy pillanatig sem habozott, nevelőnőre hagyta négy gyermekét, Bécsből sietett Terézhez Martonvásárra, és vele együtt indultak el Erdélybe. Tudták, hogy nehéz és fáradságos útnak néznek elébe; két hétig tartott, míg Martonvásárról Hosszúfalvára érkeztek, és útközben gyakran nagyon szerény szállással kellett megelégedniük. De szívesen tűrtek minden kényelmetlenséget, fáradságot, boldogok voltak, hogy kis húgukat egy évvel az esküvő után újra láthatják.  
Szatmárnémetibe Teleki Imre piros bársonnyal bélelt hatlovas üvegbatárt küldött eléjük, s a bakon két, sujtásos ruhába öltözött, kipödrött bajuszú huszár ült. Még egy ötlovas hintó várakozott a személyzetre. Amikor Domby úr, a tiszttartó mély meghajlással üdvözölte a hölgyeket, és érdeklődött, merre van a személyzet: a jungfer, fráj és pesztra, Teréz nyugodtan azt felelte, hogy személyzetük egy részét Bécsben, más részét Martonvásáron hagyták. Domby úr nagyot nyelt, és betessékelte kettőjüket a hatszemélyes batárba.
Órákon át kocogott velük a fogat, hiába volt eléje fogva hat fényes szőrű, hollófekete paripa, a hepehupás, hatalmas gödrökkel, mélyedésekkel feltépett úton csak lépésben tudtak haladni. És amikor végre megérkeztek a magas kőkerítéses kastély elé, megdöbbenve olvasták a főkapun a címerbe vésett latin feliratot: „Jól élt, ki rejtve élt!”
-  Nem éppen vendéghívogató felírás! -­ jegyezte meg Jozefin kicsit megszeppenten.
- És nem is vendégmarasztaló! -­ tette hozzá Teréz. -­ De ne törődjünk vele! Lottihoz jöttünk, szüksége van ránk!
Igen, akkor kis húguknak valóban szüksége volt rájuk. Hiszen olyan egyedül volt a Telekiek között. Anyósa idegenkedve fogadta, nem volt megelégedve fia választásával; erdélyi és főleg gazdag lányt szeretett volna a Teleki birtokok egyetlen örökösének. És amit a Brunszvikokról hallott, azzal sem volt megelégedve. Az elhunyt apa, Brunszvik Antal a kalapos király, II. József császár bizalmasa, majdnem barátja volt, hivatalt is vállalt a kedvéért, a nyitrai kerület királyi biztosa lett, s a magyar nemesség ezért nyíltan haragudott rá. Az apa halála után az özvegy a két idősebb lányt Bécsbe vitte, s a fiatalabbat, Jozefint ott is adta férjhez egy nála harminc évvel idősebb emberhez, nyilván vagyonos férjet akart lányának szerezni. Hátha Lotti is csak a pénzéért lett a fia felesége?
Szegény kis Lottinak nemcsak férje nehéz, indulatos természetét, hanem anyósa csípős megjegyzéseit is el kellett viselnie. Igaz, férje mindig, mindenben mellette állt, és ha másokkal indulatos volt is, a feleségét sohasem bántotta. Csak a nagy magányosságot nem tudta a fiatalasszony megszokni. Különösen nővérei hiányoztak. Azért is hívta őket olyan vágyakozva, olyan szenvedélyesen, hogy ha megszületik a gyermek, ne legyen egyedül anyósával. Teleki Mária ugyan Kendi Lóna-i birtokán lakott, de kötelességének érezte, hogy az első unoka születésénél jelen legyen. Amikor azonban meghallotta, hogy menye a nővéreit hívta, sértődötten tüntetett távollétével.
Aztán egy fekete szemű, fehér arcú kislány született; Teréz tartotta keresztvíz alá, s a Blanka nevet választotta számára, Teleki Imre azonban ragaszkodott édesanyja nevéhez, így végül Mária Blanka lett a kislányból; a nővérek nem akartak sógorukkal ellenkezni. Néhány nap után búcsút mondtak Hosszúfalvának. Nehéz szívvel hagyták ott kis húgukat, úgy érezték, Lottit is magukkal kellene vinniök a gyerekkel együtt.
Eleinte szorongva bontották fel a Hosszúfalváról érkezett leveleket, s csak az évek múlásával nyugodtak meg: Lotti boldog különc férjével. Igaz, amikor négy év múlva újabb gyermek született, már nem hívták egyiküket sem keresztanyának. Lotti házassága alatt egyszer hagyta csak el Hosszúfalvát, 1821-ben, amikor Jozefin meghalt. Húsz év alatt mindössze egyszer látták egymást a testvérek. És bár leveleikben igyekeztek részletesen beszámolni életük folyásáról, valójában igen keveset tudtak egymásról.
Teréz csodálkozása nőttön-nőtt a levél olvasásakor. Sógora arra kéri, vegye magához keresztlányát, Blankát, akinek Hosszúfalván csak igen hiányos nevelést adhatott. Szeretné, ha Pesten nyelveket, zenét és festészetet tanulna, de ami ennél is fontosabb: Teréz bevezetné a társaságba. Blanka húszesztendős, és itt az ideje, hogy férjhez menjen. Tudja, hogy sógornőjének előkelő és emelkedett szellemű a társasága, leánya itt nyilván talál majd rangjának és vagyonának megfelelő férjet. Lotti nagyon vágyódik nővére után, de ő nem meri vállalni a hosszú utat, az utóbbi időben sokat gyengélkedik; kérve kéri Terézt, ő utazzon hozzájuk. Húsz esztendeje nem járt náluk, nem ismeri azóta született két gyermeküket, akiknek már annyi szépet meséltek róla. Néhány hetet tölthetne náluk, s utána magával vihetné Blankát Pestre.
Teréz elmosolyodott a levél aláírása olvasásakor: „szerető és mélyen tisztelő sógora: Teleki Imre” - ­így írta alá a levelet a bogaras gróf, aki húsz esztendővel ezelőtt nyíltan kimutatta, mennyire terhére vannak sógornői. Úgy látszik, időközben megszelídült, és talán rájött arra, hogy kár volt húsz esztendeig elzárni feleségét testvéreitől. Bár annak idején elhatározta, hogy többet nem keresi fel Lottit Hosszúfalván, most mégis úgy döntött: amint lehet, útra kel. És közben parányi elégtételt is érzett: Teleki Imre éppen az ő gondjaira bízza Blankát. Nos, szívesen fogadja keresztlányát, és bevezeti abba a társaságba, amelyben él. Úgy látszik, sógora nem tudja, hogy ez a társaság nem a fiatal lányoknak alkalmas, szokványos társaság. Blankát nem bálozni viszi, egész más helyeket fognak felkeresni, és azokat a fiatalembereket, akiket bemutat, Teleki Imre nyilván nem fogadná szívesen vejének.
Átfutotta postáját: Pestalozzitól kapott egy kedves, szemrehányó levelet, miért nem ír? A nemrég megalakult nőegylet elnöke kérte, hogy felkereshesse: egyedül nem tud dönteni több fontos ügyben. Döbrentei Gábor a legújabb munkáját küldte ­- meleg hangú ajánlással. Néhány folyóirat is érkezett: a Tudományos Gyűjteményben Karacsné Takács Éva válaszolt a nők irodalmi működését támadó cikkre. Teréz gondosan végigolvasta az érdekes fejtegetést, s arra gondolt, milyen jó lenne megismerkedni Karacsnéval. Meg kellene hívni: látogassa meg. De aztán eszébe ötlött, hogy Karacsné visszautasította a nőegyleti működést. Kijelentette, hogy addig nem vesz részt az egylet munkájában, míg a jegyzőkönyveket németül vezetik. Tulajdonképpen Karacsnénak igaza van. De hát a lakosság nagy része, nemcsak az arisztokrácia, a polgárság sem tud magyarul. Valójában ő is csak törve beszéli a magyar nyelvet. Gyerekkorában kellett volna magyarul tanulnia. De ki tanította volna? A külföldi nevelőnők? Vagy édesanyja, Mária Terézia császárnő udvarhölgye, Seeberg Anna bárónő? Édesapja pedig, aki ugyan Magyarországon született, főleg a görög és latin irodalmat kedvelte. Hiszen még utolsó napjaiban is Homéroszt olvastatott vele. Igen, érzi, nagy hiba, hogy nem tud jól magyarul. Vajon Lotti megtanulta-e már a magyar nyelvet? Erdélyben a nemzeti érzés kifejezője a magyar beszéd, ezzel is tüntetnek a Habsburgok ellen. Akármilyen kevés időt tölt majd Hosszúfalván, azalatt csak magyarul fog beszélni. Nem baj, ha mosolyognak hibás szavain, Lotti bizonyára nem gúnyolja majd, talán csak a gyerekek. Gyerekek… Blanka már nem gyerek, s Lotti leveleiben inkább arról panaszkodik, hogy korához képest túlságosan komoly, „rád hasonlít, Terézem, anélkül hogy ismerne” -­ írja húga.
(…)

Bővebben
  • 1 sorozat
  • Kapcsolódó sorozatok
  • Hozzászólások0 hozzászólás
  • Mondd el a véleményed!