A kosarad jelenleg üres!

Mondák könyve

Hun és magyar mondák

Régi krónikák, valamint történelmi és kul­túr­­­történeti tények alapján állította össze Komjáthy István ezt a hiánypótló kötetet, kísérletet téve arra, hogy rekonstruálja az ősi magyar mitológiát, „naiv eposzun­kat”, amelyet híres tanulmányában Arany János elveszett értékeink között említ. A kötet darabjai – akár egy regény fejezetei – kerek egészet alkotnak: a magyar nép­meséket fel­idéző teremtésmondáktól az őseinknek hitt hunok mondáin át színes meseszál vezet a honfog­lalás koráig, majd István király megszületéséig. Ennek a szépen kikereke­dő, messzi vi­lág­­nak egyik része a tényekkel iga­zolható, történelmi valóság, másik része a monda, amely mögött szintén a történelem rejtő­zik: a magyarság kialaku­lásának és ős­történetének, honfoglalás előtti életének homályba vesző évszázadai.

 

Részlet a Szalán futásából

Árpád, amikor a vezérek egybesereg­let­tek, meghasogatta arcát, és így szólt társai­hoz:

– Álmos a magyarok legjobb fia volt. Mindnyájunk apja, mintaképünk.

Higgyétek el, Hadak Ura jött el érte Csillagszekéren, s mint igazi hőst, az égi úton felrepítette a Hősök Mezejére. Emese álma hát beteljesedett:

a nyoszolya lábától az ezüstfolyó elindult, és az aranyos szegelet kapujához vezetett. Jó vezérek, illő módon búcsúzzunk el Álmostól. Híven teljesítsük Álmos végső akaratát.

Megparancsolom hát, hogy rendben lépjétek át az Aranykert kapuját. Mi középen vezetjük csapatunkat, és Szalán vezér ellen lovagolunk. Ti, vezérek, a régi törvény szabta rendben a szárnyakon indultok előre. A balszárnyon Tas a Nyíri részek ellen vezeti csapatát. A jobbszárnyon Huba és Ónd seregükkel a Vág folyóig lovagolnak. Bors Kabarjaival a Mátra-erdőtől északra fekvő földet foglalja el. [...]

Bővebben
  • 1 könyv
  • Kapcsolódó könyvek
  • Hozzászólások0 hozzászólás
  • Mondd el a véleményed!