A kosarad jelenleg üres!

Fekete István: Tüskevár

  • 2016-10-01
Fekete István: Tüskevár

Sógi testvérem-a-fémben már jó rég megkért, hogy ugyan írjak már valamelyik Fekete István könyvről. A Tüskevár talán nem tűnik jó választásnak, hiszen azt kb. mindenki olvasta, legalábbis gondolom (remélem), még mindig kötelező olvasmány az általános iskolában. Persze ha valamit kötelezővé tesznek, az a legtöbbünknek el is rontja az élményt, de nekem gyerekkoromban is nagyon tetszett. Ám arra nem is számítottam, hogy felnőtt fejjel ekkora élmény lesz.

A történet főszereplője ugye két pesti diák, akik már közelednek a felnőtt korhoz, és akik a Kis-Balaton mocsaras vidékén töltik a nyarukat egyikük nagybátyjánál, de leginkább egy Matula nevű öregúr mellett. Az idős pákász a maga sajátos, szűkszavú módján olyasmiket tanít Tutajosnak és Bütyöknek, amit az iskolában nem tanulhatnának meg, s persze nem csak a különféle vadvízi élőlényekről, horgászatról, vadászatról, főzésről és a berekben való túlélés egyéb fortélyairól, hanem az életről is. Az emberhez méltó életről, a természettel való harmonikus együttélésről, és általában olyan emberi értékekről, amik mintha már rég kivesztek volna a mai világból. És amik nélkül nem csak az kizárt, hogy megmaradjunk embernek, de az is, hogy túléljük ezeket az időket.

De hát pont az a jó, hogy van ez a könyv, és elolvashatja az ember, magának meg a gyerekeinek is, és biztos, hogy ragad rá belőle a jó. Mert olyan. Azt például gyerekként nem vettem le, hogy Fekete Istvánnak micsoda humora volt. Annyi iróniával, s mégis olyan megértéssel és együttérzéssel írja le, mint farag Matula meg a természet embert és férfit a két nyikhajból, hogy attól egyszerre jött rám a nevetés és szorult el a torkom.

Annyi mindent írhatnék még! Hogy pl. Fekete Istvánt a kommunista rendszer (ami épp az utolsókat rúgta, mikor először olvastam) megpróbálta elhallgattatni, aztán, mivel a fél szeme kiszúrása és a veséje lerúgása nem volt elég, hát gyerekírónak állították be – és hogy mindez milyen finoman, burkoltan, mégis tisztán ott van a Tüskevár-ban is. Hogy pl. azt a szót, hogy Isten, Matula csak a könyv második felében ejti ki, de végig ott van a hite, a tartása minden tettében, minden szavában, úgy, hogy példát ad, amit a két fiú követ is.

És az a régi világ, a nagyszüleim világa, ami annyira ismerős, és annyira elmúlt, és annyira hiányzik, mindez úgy van benne a könyvben, hogy amíg olvasom, él. Olvassátok hát minél többen, hátha visszajön belőle valami, és újra élmény lesz látni a naplementét, egy szép madarat, felismerni élet és halál körforgását, s megtalálni a világban a helyünket.

Uzseka Norbert

forrás: HammerWorld magazin, 2016/10. szám

  • Címkék:
  • Hozzászólások0 hozzászólás
  • Mondd el a véleményed!